Posztós Lenke: Búcsú egy szerető baráttól

Búcsúznom kell tőled kis cica barátom,

hiányodat, mélyen szivemből fájom.

Úgy gondoltam, velem maradsz, nem lop el a végzet,

de a ház oly üres most, - nem talállak téged!

Te feltétel nélkül, igazán szerettél,

mikor veled voltam, mint Istennek örvendtél!

Feldobtad a napom játékos kedveddel,

feltöltötted szivem igaz szeretettel.

Számomra több voltál, mint kis cica, mint állat,

Simogatásomat, mint kis gyermek, - vártad.

Nem hallom többé kecses nyávogásod,

nem láthatom, miként lépteimet várod.

Most már kicsi szíved nyugalmat talált,

a szivárvány hidon angyalok vittek át.

Nincs ott autózás, félelem sem bánat,

lelked virágok közd boldogan járhat.

Neked már odafenn nem fáj ez az élet,

szabadon, boldogan rohangálsz végleg.

Köszönöm, hogy voltál, s hogy oly nagyon szerettél,

hogy öröm s vidámsággal mindig feltöltöttél.

Emléked szívembe örökre bezárom,

Isten veled szerető, kicsiny kis barátom!

 

Posztós Lenke: Én is voltam fiatal

Én is voltam fiatal

szíven talált sok szép dal.

Bimbót hajtott oly sok vágyam,

mikor zöld szemeket láttam.

 

Ifjú voltam s álmodó,

boldogságra vágyódó.

Rám is szállt, és megérintett;

- átöleltem.., de tovalépett.

 

Voltam boldog, voltam bús,

érzelmekben igen dús.

Voltam kegyelt, voltam árva,

fájt a mások boldogsága.

 

Egyszer félénk, máskor bátor,

máskor a sors velem számolt.

Szívemben dúlt csata-derű,

volt édes és volt keserű.

 

Szép is volt, én nem tagadom,

ám nyugtalan volt minden napom.

Mert, volt egy űr a lelkemben,

mit csak Jézus tölthet be.

 

Hívtam, s eljött észrevétlen,

itt trónól az én szívemben.

Más lett minden álmom, vágyam,

mióta Őt megtaláltam!

 

Minden jog fenntartva!

 

Posztós Lenke: Szeptember - Őszelő

Beköszöntött szeptember, a hűvös őszelő;

harmatos szilvát, szőlőt érlelő.

A fák levelei lassan hulldogálnak,

búcsút integetve a szép, meleg nyárnak.

 

Halványul a kerti virág, csipősek a hajnalok,

habár érzi halálát, a kis virág még mosolyog.

Tova fönn a felhők útján darvak szállnak messzire;

viszik a nyár szép álmait, elrejtve a szívükbe.

 

Tücsök Tóni búsan húzza a sárguló levélnek;

búcsúdalát a szép nyárnak, s halálát a rétnek.

Vonójára, amíg dér űl, húzza éjjel, nappal,

majd bebújik egy faódúba, s kijön csak tavasszal.

 

xx