Mindentől tanuljál

Árazd ki Istenem
a világra kegyelmed,
mert a bűn megfordíttá
az eredeti rendet.

A csendet feltörte
a világ dübörgése,
 a zajtól nem is hallszik
a madár csicsergése.

Az egyszerű dolgok
unalmassá váltak,
fényűző vágyaink
az egekig szálltak.

Nem hallgatjuk már
a folyók csobogását,
tűzjáték vette át
a csillag ragyogását.

Már megváltoztattuk
színét a virágnak,
ellensége lettünk
a teremtett világnak.

Egykor a fenyvesek
a felhőkkel játszottak,
most egy pattintásra
a földre húllottak.

A hegyeknek csúcsa
az ég fele mutat,
de a tekintetünk
a mocsárba kutat.

A Holdat csodálni
egykor úgy szerettük;
 ő tanított minket, hogy
jobbak is lehetünk.

A kövek is mutatják
mennyit kell beszélnünk,
de, mi minél inkább
zajosabbak lettünk.

Taníts meg Úram
az egyszerűt szeretni;
mutatsd meg az utat
Hozzád közeledni.

- Csak a szelíd szellő
ringatja a fákat,
 a sötét, viharos ég
vízeket áraszt.

A tűz megmutatja;
mit kell elégessél,
a víztől tanuld meg;
vissza sose lépjél!

Tanulj a folyótól,
hogy kell medret szabni,
 a magas sziklától
szilárdan állni.

A kis hangya példát ad,
hogy szorgalmasan élj,
 a tücsök zenéje, hogy
semmitől se félj!

Tanuld meg a Naptól!
 Nem feledd lemenni!
A hűséges ebet is
a gazdája szereti.

A báránytól tanuld meg;
ne legyél makrancos,
az árnyék azt mutatja;
légy alázatos.

Tanulj a szellőtől,
mely simogat szelíden,
Hogy zarándok utadon
járjál észrevétlen.

A fehér liliomtól,
mindentől tanuljál,
hogy életed alkonyán
kudarcot ne valjál!

Sok, az éveivel
szégyenkezve számol,
de,az érett gyümölcs
leesik a fáról.

És hogy az ég alatt
semmi nincs feledve,
 a hernyó megmutatja,
ha betesznek a földbe.

Minden megtaníthat,hogy
ne légy nagyravágyó!
Ne töltsd meg szívedet
azzal, mi mulandó.

Ember fia tudd meg,
az életed végén,
nem az fontos mennyit,
hanem hogyan éltél!

szerző:
Posztos Lenke










.