A vágyakozás tengerén hajózgatok én,
midőn az ősz is búcsút int, november elején.
Halottaimra emlékezve, szívem fájón ég
értük, kik a túlsó partról intenek felénk.
Szeretteim sírhalmánál csendben elmélázok...
Emlékeik tiszták, édesek és fájók-
Imát mondok értük, már csak ezt tehetem,
sírhalmukon virágok jelzik szeretetem.
Gyertyalángja mellett, míg elmondom imámat,
Szívemből lassan eltűnik a bánat.
Fülembe suttogja a virág s fenyőágak,
hogy ne higgyek a télnek s az örök elmúllásnak!
Hiszen a tél átmenő egy csodás kikeletre,
mindaz, ami fáj még, válhat örömünkre!
Csak hinnünk kell Jézusban, - Ő a "Feltámadás!"
Általa lesz számunkra boldog találkozás.
Addig is hordozom őket a szívemen!
Hogy enyéim lehettek, köszönöm Istenem!
Általuk oly szépek most az emlékeim-
Áldás s béke rátok Drága szeretteim!
posztoslenke.blogspot.ro
Keresztény versek
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése