Rügyezik az élet; bokron, ágon, szilfán,
bimbózik az illat az ibolya szirmán.
Csodállak szép tavasz, illatod messze száll,
áldott, szép természet, hol örökös béke vár.
Lenge szél kering az ágak közt, rét felett,
vidámsággal, reménnyel, tölti meg szivemet.
Nézem a felhők közt bújkáló napsugárt,
örömmel hallgatom a madarak ricsaját.
Erdő szélén, bokrok alján, kandikál az ibolya,
olyan mintha bársonyruhás piciny tündér volna.
Bólint kis fejével, s ha lelépik a szirmát,
a szélbe kisóhajtja bóditó illatát.
Fölé hajlok, megszagolom, de, fülembe súgja:
Meghalok, ha leszakitasz, s nem virágzok újra.
Itt születtem, itt van hazám, fölöttem a végtelen,
itt vannak a gyökereim, vissza vágynék szüntelen.
Nem akarok kis szobádban diszelegni pohárban,
örömödet meglelheted minden egyes csodában.
Téphet vihar, szaggathatja zápor is a szirmomat,
mégis én az anyaföldben vagyok csakis boldogabb.
vidámsággal, reménnyel, tölti meg szivemet.
Nézem a felhők közt bújkáló napsugárt,
örömmel hallgatom a madarak ricsaját.
Erdő szélén, bokrok alján, kandikál az ibolya,
olyan mintha bársonyruhás piciny tündér volna.
Bólint kis fejével, s ha lelépik a szirmát,
a szélbe kisóhajtja bóditó illatát.
Fölé hajlok, megszagolom, de, fülembe súgja:
Meghalok, ha leszakitasz, s nem virágzok újra.
Itt születtem, itt van hazám, fölöttem a végtelen,
itt vannak a gyökereim, vissza vágynék szüntelen.
Nem akarok kis szobádban diszelegni pohárban,
örömödet meglelheted minden egyes csodában.
Téphet vihar, szaggathatja zápor is a szirmomat,
mégis én az anyaföldben vagyok csakis boldogabb.
Posztós Lenke verse
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése