Pihentető csendet szitál az est,
A szél is elrejtőzött, meglebbenni rest.
Oson az éj észrevétlen, fátylat húz a tájra,
A csillagok még nem gyúltak ki, a Hold olyan árva.
A házak üvegszemén kigyúlnak a fények,
megpihen a fáradt test és megpihen a lélek.
Tova a nádasból hallszik békaszerenád,
tóvízében megmártózik egy szomjas fűzfaág.
A Hold is belemártja keskeny sarlóját,
lemossa a hosszú út szürke csillagporát.
A fénylő tó vízében megcsodálja magát,
majd szelid mosolyával kiván jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése