Előbújt egy hideg szél,
most volt tavasz, most van tél.
Bolondos az április, csalókát játszik,
hol vidám, hol szomorú,-szeme könnyben ázik.
Táncol széllel, napsugárral- kicsal rügyet, virágot,
hogy majd hóval takarja le a szép tavaszvilágot.
Bebújtat a kabátunkba, máskor ingre vetköztet,
mutatkozik télnek- nyárnak, nem tudod mit rejteget.
Egyszer búsul, máskor nevet, mígnem fülig ér a szája,
máskor pedig jéggé dermed könnyes szempillája.
Hazajött a gólyamadár, a honvágy haza hozta,
s most fáradt testén bőrig ázik pihe-puha tolla.
Ázik szegény, minden tolla, szárnya megkuszálva,
nem kelepel, nincsen kedve, az éhség megpróbálta.
Lehangolt lett most a tavasz, szomorkás a kikelet,
olyan, mint az ember szíve, ha nincs benne szeretet.
Úgy tűnik, a lelkekbe is mintha tél szivárgott,
felmelegíteni kéne e kihűlt, rossz világot!
Befogadni az Úr Jézust minden szívbe végre!
Bizony, bizony mondom néktek, hogy megtérni kéne!
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése