Jó apámra emlékezve...

Kimegyek a temetőbe,
megállok a sirodnál-
Elmondom, hogy szivem úgy fáj
teutánnad jó apám.

Mennyi jóra tanitottál-
Öröm volt az életem,
Emlékemben minden szavad
oly nagyon fáj énnekem.

Karjaidban elringattál,
s énekeltél álomdalt,
Hányszor vittél vállaidon,
mint egy kicsi csintalant.

Hogy tudnám én elfeledni,
gyötrődésed érettem,
mint kalapált áldott szived,
ha balsors érte életem.

Éjjeleket átmeséltél;
örömet és bánatot;
mennyi bajon átvergődtél,
egy embernek ez igen sok!

Ismét hogyha itt lehetnél,
te mindig bátoritanál..,
minden szavad meghallgatnám,
S nem fájna, ha megszidnál.

De, hangod többé nem hallhatjuk
mignem mi is ott leszünk,
ahol Isten országában
imádkozol érettünk.


Posztos Lenke verse
Minden jog fenntartva