Szülőfalum

 Posztós Lenke: Szülőfalum


Szülőfalum nekem az otthonom és hazám;
ott ringatott ölében először jó anyám.
Elhagytam a falut - az élet elsodort,
de szívem vissza vágyik, valamit ott hagyott.

Mert aki falujából elment, s távol él,
még álmaiban is mindig visszatér.
Lehet nincs már a régi ház, vagy az ajtaja zárt-
nincs már rég ott senki, ki téged haza várt.


Összeszorult szívvel mondod: Elköltözött.
Nem vár a kapuban, -nincs az élők között.
Istenem, még egyszer, ha várna jó anyám
frissen sült kaláccsal, s mosolyát láthatnám..,


szíve melegével égne a gyertyaláng,
s kis Jézusról mesélne Karácsonykor apánk.
Ismét gyermek lennék, s a karácsonyi fényben,
mint dísz a fán, csüngenék jó anyám ölében.


És ha évek múltán - elmenve a háztól,
szívem fájdalmasan sajogna a vágytól;
várna melegével az a kedves otthon,
mely szülőházam volt régen Keresztváron.

Posztós Lenke
    verse
Minden jog fenntartva!

Hódoljunk a Megváltónak!

                                                      Csillag ragyog mint a láng
                                                      Tiszta fényét szórja ránk-
                                                      "Békesség néktek emberek!"
                                                       - Zengik az égi seregek.
                                                      Tárjátok ki szivetek -
                                                      Megváltó született! - Örüljetek!
                                                      A világ Akit várva - várt
                                                      eljött! - Im, a földre szállt.
                                                      Jászolból szórja égi fényét
                                                      Elhozta lelkünknek a békét.
                                                      Jöjjetek közelebb a jászolhoz emberek!
                                                      Köszöntsük örömmel az Istengyermeket!
                                                      Harangok szóljanak zengő szép zenével
                                                      Hódoljunk a Megváltónak vidám énekléssel:
                                                      Remény nélkül, megtagadva többé senki nincsen!
                                                      Leszállt közénk kegyelmével, velünk van az Isten!

Adventi csend

Csend van.., sötét az éj,
de, gyúlnak már a fények...
Áldott várakozást
ölel át a lélek.

A pislákoló mécsesek
fellobbannak újra.
Megbocsájtás, s ima száll
az égre hangolódva.

Úgy, mint egykor Megváltónknak
érkezését várták;
-Várakozás tölti el
a szivek titkos vágyát.

Valaki érkezik...
Egy csillag is mutatja.
Vigyázzunk hát nagyon,
hogy szivünk legyen nyitva!

Szent e várakozás!
S nem kell mellé semmi;
Csak imádni Istent,
s az embert szeretni!

Posztós Lenke verse
Minden jog fenntartva

Mondj el egy imát...

Ha tenger partján látod a repülő sirályt,
S gondterhelt utadon olykor pihenni vágysz,
Ha bűntudatra ébredsz, s lelked némán sir-
Krisztus az újjával valamit a porba ir...
-Testvérem, bárhol állsz és bármerre jársz..,
Délben messze hangzó harangszóra vársz-
Nézz fel az égre, dicsőitsd az Atyát,
Fogd össze a kezed, s mondj el egy imát.

Kis madár énekel lombos fűzfa ágon,
Bokor alján bólintgat egy vadvirág feléd-
Adj hálát értük is, mert Isten ajándéka;
Az Úrnak egy mondata került épp eléd.
-Testvérem, bárhol állsz és bármerre jársz..,
Délben messze hangzó harangszóra vársz-
Nézz fel az égre, dicsőitsd az Atyát,
Köszönd meg szivedből minden ajándékát!

Ha csendben talál téged a nyomasztó éjjel,
Ágyadban fészkel a szürke magány,
Egyedül vagy, s az álom is elkerül,
Isten veled van; őriz rendületlenül.
-Testvérem, bárhol állsz és bármerre jársz..,
Délben messze hangzó harangszóra vársz-
Nézz fel az égre, dicsőitsd az Atyát,
Köszönd meg mindenkor áldott oltalmát!

Ha szenvedő testvéred az égre felkiált,
Utolsó reménye, mint a por szerteszállt-
Ne légy közömbös, ne várj egy csodát
Érte is mondjál el egy rövid, hő imát.
-Testvérem, bárhol állsz és bármerre jársz..,
Délben messze hangzó harangszóra vársz-
Nézz fel az égre, dicsőitsd az Atyát,
Mondj el mindenkiért egy szivből jövő imát!

Májusi óda

                                            Ragyog a hold fenn a bércen,
                                            mint égi lámpás a sötét égen-
                                            Megszólal a fülemüle,
                                            s egy vén bagoly rikkant az éjbe..,
                                            álomdalt susog a szellő,
                                            mig lehunyja szemét az erdő.
                                            Halkan susog egy zöldelő ág..,
                                            s elalszik millió kisvirág...
                                            - Most csodálja magát éppen
                                            a tó csillagos tükrében,
                                            mennyegzőre készen állva,
                                           minden ékkel felruházva..,
                                           tündöklő, szép nászruhába;
                                           Május; - tavasz szép leánya.
 
                                            

Posztós lenke: SZERETEM A MÁJUST!

                                                
                                                
                                                
                                                
                 

                                        

Mindig, én rajongva szerettem a májust-

gyermekszívvel csodáltam, akár egy mágust.

Színes virágain ámult szemem- szám

illatuk szárnyain ringatott jó anyám.

 

Kíváncsi szívem édenkertre talált-

csodálattal hallgattam a madarak dalát...

Csábított millió virág illata,

de megnyerte szívemet a nyíló orgona.

 

Bódító illata átjárta lelkemet-

megtanított, milyen az önzetlen szeretet.

Kérdezgetem magamtól:- Miért is imádom?

Visszalopja emlékeim, valahányszor látom.

 

... Tovaszáll illata az áldott orgonának,

részese ő is az örök elmúlásnak...

Gyönyörű szép május Istentől megáldott-

maradj még... ne vidd el az orgonavirágot!

                                      

Tudsz-e úgy szeretni...

Gyermekem, szeretsz-e hogy én szeretlek téged?
Segitettél volna vinni a keresztet?
Éber lettél volna imádkozni velem,
mikor félelmemben vér volt veritékem?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?
Gyötrődve reszketni a Gecsemáné kertben?
Elhagyva, egyedül, csak a bűnnel lenni?
Társul a közönnyel, haláltusát vivni.

Mellettem maradnál a riasztó éjben?
Az ostorozásnál eltakarnál engem?
Adnád-e a kezed kötéllel megkötni?
Arcodat pofozni, gúnyosan köpködni?

Mikor fájdalmamban a lábam roskadozott
Adtál volna vizet, hogy kioltsam szomjamat?
Megtörölted volna vérző arcomat,
mikor földre rogytam a nehéz kereszt alatt?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem?
Fájdalomban tűrni, élni önfeledten?
Szeretni, akiket testvéredül adtam,
Megbocsájtást adni; akikért meghaltam.

Ha szivedet a világ száz tövise szúrja,
Ha bármilyen nehéz is a kereszted súlya,
Tudsz-e türelemmel, alázattal lenni?
Tudsz-e te is értem mindent elviselni?

Szeretsz-e elégé engem gyermekem?
Készen állsz meghalni te is érettem?
Fájdalmat viselni, elmerülni bennem?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy Én szerettem?

A szeretet művészete

Egy keserves kiskutya imája

                                                     Istenem, csak arra kérlek:
                                                     Rossz gazditól szabadits meg!
                                                     Szeretetből megalkottál
                                                     Hűséget is bőven adtál;

                                                     Örködtem is éjjel-nappal,
                                                     De, sok ember nincs öntudattal!
                                                    - Szájjal valja hogy képmásod,
                                                     S elgondoz úgy, amint látod;

                                                     Láncra tett, mint gonosz rabot,
                                                     Ennem is csak néha adott.
                                                     Ha nem voltam már javára,
                                                     Kidobott az útcára.

                                                     Kérlek Uram, szivszakadva:
                                                     Ne bizz többé rossz gazdira!
                                                     Hadd, hogy éljek szabadon,
                                                     Amint voltam egykor vadon.
                                                 
                                                        Posztós Lenke
                                                               verse