Valaki az égben

Valaki reggel
felkelti a Napot.
Valaki este
kigyújt csillagokat.

Valaki az égből
a földet megitassa,
felkelti a szelet,
s a felhőt szétoszlassa.

Valaki a fák lombját
szeliden ringassa.
Valaki titokban
A sziveket tisztitsa.

Valaki a sziklából
forrás vizet bocsájt,
s hajnalban a pázsitra
gyöngyharmatot ád.

Valaki a vakkot
gyöngéden vezeti,
és a gyarló embert
bűnben is szereti.

Valaki a földet
táplálja élettel.
Valaki a fákat
megtölti gyümölccsel.

Valaki a szarvast
a forráshoz vezeti
Valaki a kismadarat
gondosan eteti.

Valaki a bűnt
hogyha megelégszi,
Bűnteti a földet,
de ölébe is veszi.

Valaki éjjel
pihenésem őrzi,
s mikor sir a lelkem
könnyeim letörli.

Valaki reggel
kinyitsa a szemem
Valaki mindig
úgy szeret engem.

 Teremtő Istenem,
áldom nagy kegyelmed,
Csodálva imádom
végtelen Szerelmed!

szerző:
Posztos Lenke

Mindentől tanuljál

Árazd ki Istenem
a világra kegyelmed,
Mert a bűn megfordittá
az eredeti rendet.

A csendet feltörte
a világ dübörgése,
A zajtól nem is hallszik
a madár csicsergése.

Az egyszerü dolgok
unalmassá váltak
Fényűző vágyaink
az egekig szálltak.

Nem hallgatjuk már
a folyók csobogását
Tűzjáték vette át
a csillag ragyogását.

Meg is változtassuk
szinét a virágnak!
Ellensége lettünk
a teremtett világnak.

Egykor a fenyvesek
a felhőkkel játszottak,
Most egy pattintásra
a földre húllottak.

A hegyeknek csúcsa
az ég fele mutat,
De a tekintetünk
a mocsárba kutat.

A Holdat csodálni
egykor úgy szerettük
Ő tanitott minket, hogy
jobbak is lehetünk.

A kövek is mutatják
mennyit kell beszélnünk,
De, mi hova tovább
zajosabbak lettünk.

Tanits meg Úram
az egyszerüt szeretni,
Mutatsd meg az útat
Hozzád közeledni.

- Csak a szelid szellő
ringatja a fákat
A sötét, viharos ég
vizeket áraszt.

A tűz megmutatja;
mit kell elégessél,
A viztől tanuld meg;
vissza sose lépjél!

Tanulj a folyótól,
hogy kell medret szabni,
A magas sziklától
Szilárdan állni.

A kis hangya példát ad,
hogy szorgalmasan élj,
A tücsök zenéje, hogy
semmitől se félj!

Tanuld meg a Naptól!
 Nem feled lemenni!
A hüséges ebet is
a gazdája szereti.

A báránytól tanuld meg;
ne legyél makrancos,
Az árnyék azt mutatja;
légy alázatos.

Tanulj a szellőtől,
mely simogat szeliden,
Hogy zarándok útadon
járjál észrevétlen.

A fehér liliomtól,
mindentől tanuljál,
Hogy életed alkonyán
kudarcot ne valjál.

Sok, az éveivel
szégyenkezve számol,
De,az érett gyümölcs
leesik a fáról.

És hogy az ég alatt
semmi nincs feledve,
A hernyó megmutatja,
ha betesznek a földbe.

Minden megtanithat,hogy
ne légy nagyravágyó
Ne töltsd meg szivedet
azzal, mi mulandó.

Ember fia tudd meg,
az életed végén,
Nem az fontos mennyit,
hanem hogyan éltél!

szerző:
Posztos Lenke










.

Légy alázatos

Mikor kicsiny voltam,
s még alig beszéltem,
sok kiváncsi kérdés
termett meg fejemben.

Honnan jön az ember?
Ki a Teremtője?
Miért kell meghalni?
Hová megy a lelke?

Ki a Jézus Krisztus?
Mért jött le a menyből?
S mért kellett meghaljon
értünk szeretetből?

Kik lakják az eget?
Hol van a jó Isten?
Miért kell Hozzá
imádkozni térden?

Anyám, türelemmel
mindenre felelt,
az, hogy letérdelünk
alázatot jelent.

Idők multán megtudtam,
hogy Istent ki keresi,
az alázatosaknak
magát Ő megfelyti.

Kegyelmes az Isten,
-Ő mindenkit szeret.
Elötte térdelni
lélekben is lehet.

Egy templomba betérve,
csodálkozva láttam,
űlni néhány embert
felkulcsolt lábbal.

A szószékből ám, hangzik-
s az emberek szivében
helyet kap-e vajon
Isten szent Igéje?

" A ITÉLET NAPJÁN
A FÖLD FELETT, ÉS ALUL
A JÉZUS NEVÉRE
MINDEN TÉRGY MEGHAJOL!"

szerző:
Posztos Lenke

Új kenyér -2o12-ben

Istenünk, jó Atyánk,
könyörgünk, nézz le ránk;
A földön minden teremtményed
sóvárogja üdvösséged!
Új kenyeret ir a naptár,
de látod, szomorú a határ;
A föld szikkadt, megrepedt,
a termés nem nevet,
egy mérges forgószél
bezárta az eget!
A Nap egy sötét felhő mögűl
most is gyűjti erelyét,
egész nyáron szünet nélkül
ontotta a melegét!
Mig egy vihar felbőszülten,
nem ismervén más szabályt,
jégessővel szétpaskolta
a szomjazó határt.
Nem lett, mint a múlt évben;
gazdag termés, ó, Atyánk!
Könnyeink közt, megbűnhödve
mondjuk el a " Miatyánk".
Hálátlanok, rosszak voltunk-
bár bőven volt mindenből,
Kifogyhattál Te is Uram,
hosszas türelmedből.
Másoknak a hibáit
hevesen itéltük,
A szeretet törvényét,
oly sokszor megszegtük.
Megfeledtük, hogy a gazdag,
az, ki másokon segit,
S boldog csakis az lehet,
aki mást is boldogit.
Azt is látod jó Atyánk,
ha Töled elfordulunk,
Jól tudod, hogy milyen sokszor
hálátlanok vagyunk.
De, Te jó Atyánk vagy,
ismered a műved,
Nem tiporod össze
a töredelmes szivet.
Ha a bűnös megtér,
haragod kiapad-
Nem hagyod éhezni
a megtért fiaidat..
Megtört szivvel bánjuk
a mi büneinket,
Bőségben, inségben
hálát adunk Néked!
Köszönjük, jó Atyánk,
hogy rajtunk van a szemed,
Azt is, hogy nem fogy el
Végtelen  kegyelmed!


Posztos Lenke
verse