Posztós Lenke: Üdvösségem ára

Egek és földek remegjetek!
Bűnős világ béküljél meg!
Szenvedése égbe kiált!
Itélik az Isten Fiát!
A Getszemáni kertben vérrel verejtékezett,
Legyőzve a halálfélelmet, s a kisértéseket.
Ő, ki maga volt a végtelen szeretet,
Kiitta érettünk a keserű kehelyt.
Szent arca és háta ütésektől vérzett,
A szenvedések útján vitte bűneinket.
Arcul verték, kigúnyolták, leköpdösték, bántalmazták!
Öklükkel ütötték, szemét lekötötték,
Isten ártatlanját, mint gonosztevőt vették.
Mint a bárány, semmit nem szólt,
Bűn benne egy morzsa sem volt.
Mégis Pilátushoz vitték,
S olomgolyós szíjjal ütték!
Kezébe nádszálat tettek,
Azzal is fejére vertek.
A töviskoszorút fejére nyomták,
S mint zsidók királyát kigúnyolták.
Szomjúhozott, s oda nyújták az ecetet s az epét,
Neki, aki hordozta a világ összes bűnét!
Keresztre feszítve két lator közé,
Felemelte fejét a szürke egek felé.
Kínzó fájdalmak közt, melyek bűneinket fedik
Kérte az Atyát, hogy bocsásson meg nekik.
Majd ismét felkiáltott, Ahhoz, aki a SZERETET;
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?!"
Tőr járta át fájdalmában édesanyja szívét,
Látva Fiát a kereszten, mint kilehelte lelkét.

Szent testét elboríták tengernyi sebek,
Mit imádandó vére pirosra festett.
Az ég elsötétült, nagy vihar fakadt!
A templom kárpitja kettőbe hasadt!
Megrendült a föld! A sziklák megrepedtek!
A szentek feltámadtak és sírjukból kijöttek.
Szenvedésének nem volt és nem is lehet párja,
Melyel értem megfizetett az Isten Báránya.
Alázatosan, szeliden, ártatlanul szenvedett,
Minden ember bűne, terhe ránehezedett.
Beláthatatlan,megszégyenítő szeretet!
Melyel átkarolta az elbukott embert.

Habár halálát valja szavunk,
Gyilkosaival egyek vagyunk.
Krisztus érettünk ma is szenved,
Testébe ma is beverünk egy, egy fájó szeget.
De, nagyobb ennél lelki szenvedése;
A nagypénteki titok megvetése.
Általa lehettem a keresztfa gyümölcse,
Áldott magvetésének, kalásszal termése.
A szőllőtőke zöldelő hajtása,
A teremtés titka, mézédes csodája.
Üdvösségünk nagy áráról, nincs emberi fogalom!
Ó könyörülj meg Uram, rajtunk nyomorúltakon!

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Visszajött a gólyamadár...

Ó, te kedves gólyamadár,
visszajöttél, -úgy vártunk már!
Nem jön tavasz, csak te vélled,
lásd, most minden újjá éled...

Tó hivogat, nádas zörren;
béka, kigyó van ott bőven.
egér, szöcske, lent a réten,
lakodalom lesz a héten.

Kisérik a gólya vőt
megkérni a gólya nőt.
S mire lesz majd kicsi gólya,
mohából már készül pólya.

Igy van mindig tavasz - nyáron,
gólya lagzi, dinom - dánom.
Kinek tetszik s kedve volna,
meghivják egy békacombra.

<< Ne féljetek jó emberek,
szeretünk ám benneteket!
Nem hoztunk mi járványt, virust,
tavaszt hoztunk, nem bacilust!

Mégis sok helyt nincs már fészkünk,
mért verik le, sose értjük...
Pedig szívünk vágyódva vár,
míg vándorútról haza talál...>>

Minden jog fenntartva!