Krisztus Feltámadott!

Halljátok meg népek!
Ifjak és vének!
Zengjen minden ajkon;
Ima s hálaének!
Örömkönny csillogjon
a harmatos fűszálon,
Kismadár daloljon
a rügyfakasztó ágon.
Hatalma van a sötét fölött
az Isteni Fénynek!
Csengjen hát fülünkben
az angyali ének;
"Nincsen már a sirban
az áldott Szent Halott!"
Az angyal azt hirdeti;
Jézus Feltámadott!
Gyertek testvéreim,
hódoljunk az Úrnak!
Bocsásson meg,hisz oldalába,
ma is lándzsát szúrnak.
Minden hivő ajkán,
zendüljön az ének;
Krisztus Feltámadott !
Győzött az Élet !

                        Posztós Lenke
                                 verse
Minden jog fenntartva!

Üdvösségem ára

Egek és földek remegjetek!
Bűnős világ béküljél meg!
Szenvedése égbe kiált!
Itélik az Isten Fiát!
A Getszemáni kertben vérrel verejtékezett,
Legyőzve a halálfélelmet, s a kisértéseket.
Ő, ki maga volt a végtelen szeretet,
Kiitta érettünk a keserű kehelyt.
Szent arca és háta ütésektől vérzett,
A szenvedések útján vitte bűneinket.
Arcul verték, kigúnyolták, leköpdösték, bántalmazták!
Öklükkel ütötték, szemét lekötötték,
Isten ártatlanját, mint gonosztevőt vették.
Mint a bárány, semmit nem szólt,
Bűn benne egy morzsa sem volt.
Mégis Pilátushoz vitték,
S olomgolyós szijjal ütték!
Kezébe nádszálat tettek,
Azzal is fejére vertek.
A töviskoszorút fejére nyomták,
S mint zsidók királyát kigúnyolták.
Szomjúhozott, s kinálták az ecetet s az epét,
Neki, aki hordozta a világ összes bűnét!
Keresztre feszitve két lator közé,
Felemelte fejét a szürke egek felé.
Kinzó fájdalmak közt,melyek bűneinket fedik
Kérte az Atyát, hogy bocsásson meg nekik.
Majd ismét felkiáltott, ahoz, aki a SZERETET;
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?!"
Fájdalmában tőr járta át édesanyja szivét,
S Fia értünk megfizetve, kilehelte lelkét.


Szent testét boritták tengernyi sebek,
Mit imádandó vére pirosra festett.
Az ég elsötétült, nagy vihar fakadt!
A templom kárpitja kettőbe hasadt!
Megrendült a föld! A sziklák megrepedtek!
A szentek feltámadtak és sirukból kijöttek.
Szenvedésének nem volt és nem is lehet párja,
Melyel értem megfizetett az Isten Báránya.
Alázatosan, szeliden, ártatlanul szenvedett,
Minden ember bűne, terhe ránehezedett.
Beláthatatlan,megszégyenitő szeretet!
Melyel átkarolta az elbukkott embert.

Habár halálát valja szavunk,
Gyilkossaival eggyek vagyunk.
Krisztus érettünk ma is szenved,
Testébe ma is beverünk egy-egy fájó szeget.
De, nagyobb ennél lelki szenvedése;
A nagypénteki titok megvetése.
Általa lehettem a keresztfa gyümölcse,
Áldott magvetésének, kalásszal termése.
A szőllőtőke zöldelő hajtása,
A teremtés titka, mézédes csodája.
Üdvösségünk áráról, nincs emberi fogalom!
Ó könyörülj meg Úram, rajtunk nyomorúltakon!

                                           Posztós Lenke  verse

Szerzői és minden jog fenntartva!

A végső szerelem

Esteledik, késő van már,
Vándor útam, végére jár...
Megállok egy pillanatra;
s visszatekintek az útra.

Ködben látszik tova messze...
tövissel az út kezdete;
Itt-amott egy szines rózsa
illatozik a gyomokban.

A keskeny úton indulok;
Mögöttem nyiló virágok..,
De, mint kinek nincs más gondja,
egy veszett vihar széjjel-szórta.

... A széles útra átmegyek;
Útitársat keresek...
De lelkemnek nincs már nyugta
érzem, nem visz ez a jóra!

Buzgón, ifjú lendülettel
haladok a nagy tömeggel...
Nyomoz ám a félelem;
érzem,  az Úr nincs velem!

Megállok az út szélére,
Keresek az emlékekbe;
A keskeny útról, látni mily bús
tekintettel figyel Jézus.

Elröppen a szines mámor;
Könnyem árad, mint a zápor.,
s mignem a szám szóhoz jutna,
térdre lehullok a porba!

"Bocsáss meg, hogy eltévedtem;
a keskeny útról messze tértem.
Ha Te nem keresel újra,
torkig sülyedek a porba!

Áldom Úram, amit adtál!
Azt is, amit megtagadtál;
A nem telyesült vágyakat,
s a megsemmisült álmokat.

Mindent, amit értem tettél.
Azt is, a mit visszavettél.
Elvetted a bűneimet,
s letörölted könnyeimet.

Szeretettel átkaroltál...
Szenvedéssel megoktattál!
Rózsák helyett tövist szedni
tanitottál, alázatos lenni!

Semmiből sem adtál sokat,
de adtál bőven áldásokat.
Maradj velem ó Égi Fény!
...Az életem estélyén.

...Lassan, mint az óra botja,
Megy tovább az élet útja...
S én hódolattal hálára kulcsolom a kezem;
Köszönöm, hogy Te vagy Úram,
a végső szerelem !

                                          Posztós Lenke
                                                 verse
Szerzői és minden jog fenntartva!