Útban van a Szent Család,
vajon lesz, ki szállást ád?
Lesz vajon ki befogadja,
Őt,
ki égnek s földnek Ura!
Vagy talán, mint egykor, régen,
csillag jelezte az égen,
s bár könyörgött a Szent Család,
szállást sehol nem talált.
Csak egy szerény, hideg jászol,
bölcsöt nem talált Ő máshol.
Ez volt az Ő nyoszolyája,
nem volt puha vánkocskája.
Ó, te drága, Szent Család,
kitárom lelkem kapuját!
Szívem meleg szállást ád,
bár fejed mellém hajtanád!
Mécses is ég legbelül,
Igy várlak csendben, szelídül.
Nincs ezüstöm, aranyom,
de amim van, neked adom!
Sok fájdalom sír fel, ma is, akár régen.
Sötétségben dideregve a fagyos, hideg éjben.
Zárt ajtóknál sírva, s nincs ki befogadja,
szívek jégvirágán fázva, kuporogva.
Koldusként született megváltó Királyom,
szívem jászolát előtted kitárom!
Gyúlnak már az éjben a karácsonyi fények!
Jer, ó jer szívembe, én imádlak, míg élek!
Minden jog fenntartva!
