Posztós Lenke: Búcsúzik a május

 

Búcsúzásra készen állsz gyönyörű májusom,

suhanó lépteid keserűn bámulom.

Az ébredő hajnallal midőn útra kelsz,

virágszekeredről visszatekintesz,

mert tudod, mily kedves, mily drága vagy nekem,

orgona illatod, gondolod, feledem?

Nem tudod, mindig mily örömmel várlak?

Ó, bár búcsúzáskor megállíthatnálak!

Maradnál még velem, csodatevő mágus,

s lenne ez az élet egy örökös május.

De, látom búcsút intesz, s utadon elkisér,

a rét üde illata, mit szállít az enyhe szél,

a bódító illatú virág kavalkád,

melyet az érkező nyár csokorként ölel át.

Búcsúzásul szép május százszor én megáldlak,

s ameddig csak élek, mindig visszavárlak!

 

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Sír a Föld

 

Sír az ég

Sír a Föld, sűrű könnyeket ejt,

mert, akit Isten oly nagyon szeret,

s, akire a földön mindent rábízott,

a Szeretettől egyre eltávolodott.

 

 

Haldoklik a szeretet, haldoklik a világ,

a természet szüntelen segítségért kiált.

De, az ember önző, nincs füle hallásra,

nem érinti szívét, csak önnön kapzsisága.

 

Észlelnie kellene pedig a jeleket,

hisz Isten már oly sokszor figyelmeztetett!

De, az ember kapzsisága felelőtlenül

pusztít, rombol kiméletlenül.

 

Irtja az erdőket, kivágja a fáit,

az állatvilág sorsa legkevésbé számít.

Addig tart talán pusztító munkája,

mígnem beleesik sáját csapdájába.

 

Vajon ez a világ végre elveszett?

Hová lett az érzés, hol a szeretet?

Jó volna megtérni, Istent megismerni,

jó volna bizony Embernek lenni!

 

Jóra és rosszra, a Nap egyformán kel fel.

Mért nem lehet vajon Ember az ember?

Hiszen Isten minket arra teremtett,

de sok emberben a lélek elszenderedett.

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Májusi gyönyör

 

Május ad a természetnek legszebb színeket;

ünneplőbe öltözteti a kertet, réteket...

Üde, zöld pázsiton milliónyi virág

ezer színben pompázik, mint egy mesevilág.

 

Zöld lombok közt, egy virágzó almafán,

szerelméről énekel a csalogány.

Illatozó virágok közt száll a méh,

hímpórt szór a virágokra szanaszét.

 

Bokrok tövén suttognak a violák,

zsonganak a méhecskékkel teli fák.

Tündéri május, szívem teljes mámor

ámbár virágaid sokszor tépi zápor.

 

Liliom, tulipán lengedez táncosan,

új ruhákat bontanak kertekben rangosan.

Zöld pázsiton vidáman kis bárány szökdicsél,

bogárhadak serege hangosan zöngicsél.

 

Vén bagoly hallgassa a méhecskék zsongását,

miképpen gyorsítják a természet ritmusát.

Erdő szélén őzike legelész szaporán,

hangversenyre készül éppen a csalogány.

 

Ó, mennyi élet, mennyi csoda, mennyi szép!

Minden évszak más gyönyört rejt, más a kép.

Ám, május, nekem meseálom, új remény,

szívemnek egy csodálatos költemény.

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Gólya család

Tágas lett a gólyafészek, benne meleg pólya,

megszaporodott a család, kikelt négy kis gólya.

Gólya papa nagy gondban van, keres eleséget;

békát, szöcskét hoz csőrében, négy kis kelepének.

 

Aki ügyes s hangoskodik, gyorsan be is kapja,

így hát újra vadászni kell tócsában, patakban.

Majd felváltják egymást a gólyamamával,

ő lássa el most családját, kigyóval, békával.

 

Röpül is a gólyamama a közeli tóra,

egyet-kettőt lép a vízbe, s a békát meg is fogta.

Máris viszi a fészkére, a kicsik örömére,

aztán vígan kelepelnek, s a napnak így lesz vége.

 

Majd, amikor felnőnek, és vége lesz a nyárnak,

elbúcsúznak a fészküktől, s messze délre szállnak.

Övék lesz a nagyvilág, de bárhová is érnek,

nem feledik hazájukat, mindig visszatérnek.

 

Minden jog fenntartva!