Oldalak

2012. október 17., szerda

Hitvallásom

Halljátok meg hitetlenek és hivők!
Boldogak vagy bűnben szenvedők!
Megbotránykozás ne legyen szavamon
A sziv érzelme tőr fel ajkamon.

Hiszek az Atyában, ki teremtett mindent;
Az eget a földet és a Mindenséget.
A nappalt, az éjet, a Napot és a Holdat,
S lába alá helyezte a fénylő csillagokat.

Hiszem, hogy Ő rendezi minden mozdulatom
Ölelésre nyitsa megdermedt karom,
S fogta még akkor is reszkető kezem,
Amikor "a disznók eledelét ettem."

Hiszem, hogy Mindenható, kegyelmes  Atya;
Bűnben az embert mindvégig nem hagyta,
Amikor az idő számitása lejárt;
Elküldte érettünk Egyszülött Fiát.

Hiszek a Fiúban, Akit a világ megvetett,
Aki értem, és érted kereszten szenvedett.
Magával hordozta a galamb szelidségét,
S megmutatta nekünk az Istennek képét.

Levette róllam minden bűnőm terhét;
Magára vette a világ baját, szennyét,
Helyettem szegény volt, Ő lett megalázott
Kereszthalálával a bűnőmből megváltott.

Hiszem, hogy feltámadt a harmadik napon,
S engem is feltámaszt az Utolsó Napon.
Hiszem, hogy Király Ő mindenek felett
Hiszem, hogy elküldte nekünk a Szentlelket.

Hiszem az Atyát, hiszem a Fiút!
Benne az élet, Benne az út.
Házamat kősziklára épitem
Jézus az Úr!- ez az én hitem.

Hiszek a Szentlélekben, Aki újjászült engem,
Elvette töllem az ó természetem.
Megmosta ruhámat a bárány vérében,
S megvilágositott szentséges fényével.

Titokzatosan, a szivekben tűzet gyújt
Megmutatja melyik a Krisztusi út,
Ha kinyitod Jézusnak szivedet;
Ajándékokkal tölti meg lelkedet.

Minden, minden Benne ég:
Szeretet és békesség.
Ó könyörületes Irgalom,
Tied a szivem és a dalom.

Atya, Fiú,Szentlélek,
Hiszek Benned amig élek!
Ajkam kegyelmedért remeg;
Lelkem felajánlom Neked!

                                       Posztos Lenke
                                               verse
Minden jog fenntartva!












                                   

2012. október 10., szerda

EMLÉKEZZÜNK HALOTTAINKRA

                               

                         

                           HIÁNYZIK EGY CSILLAG


                                                                                    Fekete Lajos
                                                                       keresztvári református kántor
                                                                              és tanitó emlékére



                              Ballag a nyáj legelészve,
                              Az alkonyat már csábit,
                              Fölöttük a vezércsillag
                              Fényesen világit.

                              Megszólal a pásztor sipja,
                              Összehivja juhait,
                              Azon töpreng, hány hullt ki
                              S a nyájból még hány van itt!?

                              Estefele türelemmel
                              Minden juhot megszámol,
                              S bánkódik, hogy vezérjuha
                              Hiányzik a létszámból.

                              Öreg és fáradt volt
                              Sok-sok év után,
                              Megpihenni vágyakozott
                              A hosszú út után.
                     
                              A juhok is szerettek
                              Körülötte lenni,
                              Bárányukat tanitotta
                              Az élet útján menni.

                              Akárcsak egy fényes oszlop
                              Az ifjakat vezette,
                              Több azért a vének közt is
                              Boldogan követte.

                              De egyszer csak meghallott
                              Egy égi furulyát,
                              S nyugalommal követte
                              Az élet és halál Urát!

                              Üres egy hely..., s lehetetlen
                              Őt már pótolni ...
                              Sok időre hiányolják
                              Földi utódai.

                              Csillagfénye, most már fentről,
                              Hol csak szeretete számit,
                              Időnként sokunkra még
                              Büszkén levilágit.

                                                                      Posztos Lenke
                                                                              verse
 

                             


2012. október 8., hétfő

Posztós Lenke: Volt egy öcsém - Paulka (Testvérem emlékére)



Akár egy üstökös, mely átvillan az égen,
egy Istentől megáldott öcsém is volt nékem.
Rövid életében tűzön- vízen átment,
gyönge, beteg teste aranyszívet rejtett.
 
Mások érdekében küzdött, szenvedett,
nem panaszkodott és nem itélkezett.
Csak bátorító szavak röppentek ajkáról,
a tomboló vihar sem fújta le lábáról.
 
Bár gyönge, beteg testét fájdalom gyötörte,
másoknak könnyeit sokszor letörölte.
Hogyha titkos féreg mardosta a szíved,
megfáradt vállára lehajthattad fejed.
 
Mint a szelíd galamb, meghúzódva csendben,
kiáltását nem hallotta egyedül csak Isten.
Magasrendű angyalok hozták az ölükben,
s élete derekán elment észrevétlen.
 
Tekintetem azóta is bámul szívszakadva,
keresve őt szüntelen a fényes csillagokban.
Szemeimben a vágy fájó könnyet áraszt, -
de Isten Szent Igéje ad vigaszul választ:
"Aki alázattal a szűk útat járta,
várja azt fenn Jézus, az örök boldogságba."


Posztós Lenke
     verse
(testvérem emlékére)

 : Minden jog fenntartva.



2012. október 5., péntek

Édesanyám emlékére

Az anyát és a gyermekét
Összeköt egy végtelenség.
Nincs nagyobb, mi szivben elfér
Az anyai szeretetnél.

Ő int téged minden jóra
Megtanit az első szóra
Kebelén tart, elringat
Félve óvja álmodat.

Gyámolása melegit
Minden sebet megenyhit
Édesebb a szeretete,
Mint a méhecskének méze.

Ki tudná azt megköszönni
Éjszakáit vissza-szőni,
Melyeket ő átvirasztott
S meleg keblén elringatott.

Fáradságod megáldom,
Megköszönni kivánom,
S imára nyilik a szám
Érted drága jó anyám.

Húll a könnyem, s idők múltán
Epeszt a vágy anyám után
Kebelére ráborúlni
Bús fejemet lehajtani.

Nem látlak, de kereslek
Hisz gyermek szivvel szeretlek.
Álomképed átkaról
Mig a hajnal elraból.

Mert, te fenn egy szebb hazából
Az angyalok otthonából
Onnan simogatsz kedvesen
Szereteted érezem.

Szentűl meg is őrizem,
S szivemmel majd elviszem,
Oda, hol nincs gyülölet,
S egyesül a szeretet.

                 Posztos Lenke
                        verse












          
                      
                         
 













2012. október 4., csütörtök

Jó apámra emlékezve...

Kimegyek a temetőbe,
megállok a sirodnál-
Elmondom, hogy szivem úgy fáj
teutánnad jó apám.

Mennyi jóra tanitottál-
Öröm volt az életem,
Emlékemben minden szavad
oly nagyon fáj énnekem.

Karjaidban elringattál,
s énekeltél álomdalt,
Hányszor vittél vállaidon,
mint egy kicsi csintalant.

Hogy tudnám én elfeledni,
gyötrődésed érettem,
mint kalapált áldott szived,
ha balsors érte életem.

Éjjeleket átmeséltél;
örömet és bánatot;
mennyi bajon átvergődtél,
egy embernek ez igen sok!

Ismét hogyha itt lehetnél,
te mindig bátoritanál..,
minden szavad meghallgatnám,
S nem fájna, ha megszidnál.

De, hangod többé nem hallhatjuk
mignem mi is ott leszünk,
ahol Isten országában
imádkozol érettünk.


Posztos Lenke verse
Minden jog fenntartva
 

                       






Posztós Lenke: Uram, ne feledd el őket!



Ki őrködsz a világ felett
Istenem, hallgass meg engemet;
A csillagoknak távolában,
ahol nincs csak szeretet
Pihentesd a menyországban
elhunyt szeretteinket.
Emlékezz meg őseinkről,
szüleinkről, testvérünkről;
akik sok szép álmot szőttek..,
Óh Úram, ne feledd el őket.
Azt sem, aki keresztjét
türelmesen vitte,
azt sem, aki sok kin alatt
türelmét vesztette.
Emlékezz meg, kinek élte
csak parancsodra mutat,
arról is, ki elvesztette
a feléd tartó Útat.
Te tudod, hogy vérzik szivünk,
azokért, kit elvesztettünk;
Hittárs, szülő, barát, testvér,
Mindannyiuk szivünkben él.
Te bevésted oda a szeretet törvényét,
mely a siron túl sem
veszitti el fényét.
Majd, azon a napon,
mit Te rendelsz el nékünk,
a Szeretet Forrással
egybe olvad fényünk.

Posztos Lenke  verse