Posztós Lenke: Képes vers

 

Potifár

Az én cicám Potifár.

Huncutkodni készen áll!

Meghízott, mert jól megy dolga

nincsen néki semmi gondja.

Egész nap csak játszik, s alszik,

dorombol, hogy messze hallszik.

Mikor ketten társalgunk,

fűről, fáról tárgyalunk.

Meghallgassa bármit mondok,

azért vagyok vele boldog.

Posztós Lenke: Köszöntő vers (Pesbiteri ebédre) ~2024~

 

Keresem a rímet, keresem a szót,

hogy versbe foglalhassam a mondanivalót:

 

-E szépen megterített ünnepi asztalnál,

Áldást adni reánk, Urunk Jézus vár!

Mert, hol kettő, három összegyűl nevében,

Ő mondta; köztünk van, s velünk ebédel.

Hisz ünnepelni jöttünk, s megköszönni éltünk,

hogy velünk volt az Isten, s egy új évbe léptünk.

 

Röpülnek az évek, s eltünnek a múltba -

Isten kegyelméből találkoztunk újra.

Ám, elszólított az Úr egy néhányat közülünk,

emléküket szeretőn szívünkben őrízzük.

Lelkük már a mennyből mosolyog le ránk,

hisz örök boldogságba helyezte jó Atyánk.

 

- Körforgás az óra, a perc és az élet-

Hittel, reménységgel éljük meg az évet!

Legyünk hálaadók és szolgáljunk egymásnak;

Igy leszünk kedvesek Mennyei Atyánknak!

Minden igaz keresztény a hitét megvalja!

A Presbiterség elhívás, de nem a hívő rangja!

 

Neki a templom a kegyelem háza;

Ott leli otthonát ő és a családja.

Mert, lelke mohón vágyik a tiszta égi fényre,

s éltető kenyere az Úr szent igéje.

Másoknak szolgál, s vermüket nem ássa,

nem hárít sose neheztelést másra.

 

Szeme, füle nyítva másoknak bajára,

Igy kedves Istennek, Ki életét megáldja.

Boldogok a keresztények, mikor együtt vannak;

együtt ebédelnek s az Úrtól áldást kapnak.

Mi is egybegyűltünk e szent vasárnapon,

ebédelni, vigadozni, mint madarak az ágon.

 

Hálákat adunk minden szépért, jóért,

sikerért, kudarcért és az intő szóért.

Örömért, bánatért, a kirendelt falatért,

Isten kegyelméért, s e terített asztalért.

S, hogy nevetni tudunk, s örülni egymásnak,

és, hogy Isten áldásai mindig ránk találnak.

 

Megóvta életünk, szent Keze vezetett

Nem számítva bűneinket, kegyelme éltetett.

Mindent megköszönve, szívünk lángra lobban;

Hadd kezdjük az évet reménnyel, boldogan.

Mert, jó az Úr, s bár lelkünk néha sír vagy nevet,

Isten áldó Keze mindenkor vezet.

 

Csak szeretetünk legyen őszinte és igaz!

Viharos időben Jézus legyen vigasz!

A szeretet összeköt, ha tiszta a szívünk,

Urunk Jézus Krisztus a mi kötelékünk!

Egy elfajult világban keressük a szépet!

Járjuk Jézus útját, valjunk tisztességet!

 

Igy alkotunk szebb jövőt egymással a mából,

ha építsük egymást nyíló barátságból.

Egy szó, mint száz; s az ereje teremtő!

Szívből szól hozzátok ez a kis köszöntő!

- Békét, erőt, hitet adjon az Úr Nektek;

Hogy szolgáljátok hűséggel, mint igaz presbitérek!

 

Tanítsátok az ifjakat, mint kisebb testvéreket,

hogy ők is az Úrban nagyra nőhessenek!

Sikerekben, örömökben legyen bőven részetek!

Tiszta szívvel ezt kívánom; - Legyen áldott évetek!

Most poharat emelek, s elhallgatok végre;

mert, egy nagyot kurjantok az egészségetekre!

 

Az ételhez és italhoz jó étvágyat kívánok!

Használjátok egészséggel az asztalon mit láttok!

Az itallal azért ajánlom vigyázzunk,

Nehogy butaságot szóljon ki a szájunk!

Na, de itt a versem valóban véget ért!

Elnézést kérek a humorért!

 

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Fagyos január

 

Ezüst ceruzával rajzol a természet

csipkefodros rokolyát; ez most a viselet.

Zuzmarát prüszköl a januári hajnal,

szél cibálja szakálát süvítő haraggal.

 

Fázik a napsugár, későre kel fel,

csillogó ruhában vacog a reggel.

Dércsipke lebben a bokrok szoknya alján,

felborzolt kis veréb didereg a fodrán.

 

Kék sapkás cinege, sárga, szürke tollú,

valamit csipeget, a tél igen hosszú.

Háztetőkön pöfékelnek mohó kémény pipák,

ködbe burkolózik a megdermedt világ.

 

Rövid a nappal, hosszú még az éj,

zúzmarás kabátban táncot jár a tél.

Holdsugaras, hosszú, téli éjszakákon,

mesebeli ruhába öltözik az álom.

 

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Kép &vers

 

 

 Erdő szélén őzike,
ételt keres szegényke.
Közel megyek csendesen;
Egy kis szénával meglepem.
Észrevesz és megtorpan,
-nézi vajon mit hoztam?
Ne félj, ne félj őzike,
ételt hoztam, nézz ide!

Posztós Lenke: Kép & vers

Végre a csend haza talált, mi is lepihenhetünk,

három nap és három éjjel rémség volt az életünk!

Hangos zene, dinom-dánom, petárdák szelték az eget,

vajon milyen szél érhette ezeket az embereket?!

 

Végül most már elfáradtak, mi is nyugodni tudunk,

gondoltuk, ha soká így tart, a világ végéig futunk.

Bárcsak maradnának csendben, s mikor vannak ünnepek,

élnék meg azt méltóképpen, úgy mint igaz emberek!