Junius van ismét, s most 50 év után,
diákkorunk ifjú lángja szivünkbe vissza száll.
Ma, itt vagyunk, mint öreg tölgyfák, kik aszályt, vihart átéltek.
Szivünkben, most ismételten feltőrnek az emlékek.
Akárcsak az őszi lombok s a lehulló levelek,
álmaikról, vágyaikról, szép tavaszról mesélnek.
Az együtt megélt élményeink úgy szivünkbe maradtak;
gyermekkorról, ábrándokról, az életről vallanak.
Hogy izgultunk mi a padban: Jaj, szólitnak, felelek!
Mintha diák vagyok újra, s elragad a képzelet.
Emlékeztek, hogy ujjongtunk, ha tanévünknek vége lett?
Körülöttünk már az élet szép varázsa lüktetett.
A gondtalan gyermekkorunk tovaszállt a szép nyárral,
s a nagy betűs Életbe léptünk akarással.
Hullámvasút ám az élet, egy kalandos utazás...
Jó haladni afelé, mire szivből nagyon vágysz.
Voltak, s vannak nehéz batyuk, mit cipelni nem könnyű,
de, ha bizol Istenben, a nehézből lesz gyönyörű!
S ha vannak körülmények, sokszor ostobák,
- jó tudni; hogy mulandóak, s menni kell tovább!
Ifjúságunk sasként elszállt,; gyorsan, sebesen.
Pedig milyen szép is volt az első szerelem...
Lassan elhervadunk, mint a kis virág,
bár úgy éreztük; bennünk rejlik az egész nagy világ.
Tanitómester volt az iskola s az élet.
Szabályokra tanitott, mely betartásra késztet!
Ha jól szemléltük; tanultunk, okultunk belőle.
Előttünk állott a kapú, s a kulcs a kezünkbe.
Ma, már minden élmény az emlékünkben él,
s az idő elteltével, az évek fényénél,
tehetünk még sok jót és tömérdek szépet,
hisz mindig új élmény vár, ha útad tovább léped.
Emlékszünk a tanárokra, osztálytársra mind!
Hová lettek, vajon hányat láthatunk megint?
Elszálltak az évek, s mi váltunk évszakot,
osztálytársaink közül is egy néhány itt hagyott.
Elmentek... Ott fenn vannak egy más dimenzióban.
Egy szebb hazából köszöntenek, s figyelnek boldogan.
De nekünk jó Atyánktól még van feladatunk...
Neki ezért s mindenekért hálával tartozunk.
Megköszönjük Néki a diákéveket,
melyek a régmúltból oly sokat üzentek.
S táplálták bennünk az életet s az erőt,
hogy hűséggel megálljunk Isten s ember előtt!
A tovaröpült évek után találkozni ó de szép!
Vajon hasonlit még hozzánk az a régi ifjú kép?
- Nézzük egymást, s felkiáltunk: Jaj, de sokat változtál!
Őszhajaddal, homlokránccal, most is szépnek maradtál!
50 évnek elteltével ismét találkoztunk!
Elröpült az idő; immár szülők s nagyik vagyunk.
Elmesélnünk is túl sok, mit az élet adott...
Hogy eltelt az 50 év és mennyi mindent hozott.
De legbelül, csak azok vagyunk; szeretők és érzők.
A körülöttünk történteket - belülről nézők.
Közben tovább élvezzük az életet, magát,
s megnyerjük a reménytelennek tűnő, nehéz csatát.
Útunk javát megjártuk már, s az elmúlt számos évek
elszáguldtak fölöttünk, de élnek a remények.
Szivünk ma is egymás felé nyitott épp mint régen.
Arcunkból egy öreg diák mosolyog oly szépen.
A fejünket már dér lepte be, ráncos lett a homlok.
Elmúltak az évek, s közben jöttek bajok, gondok.
De azért a lélek még fiatal és bohó.
Csak vágyaiban, álmaiban lett kevésbé mohó.
Hogy együtt vagyunk, örül szivem, s nem kivánok egyebet:
Adjon Isten egészséget, és sok nyugdijas éveket!
Az elmenteket megsiratjuk, szivünk őket fájja.
Mi, hogy együtt lehetünk, legyen örök hála!
A hátralevő éveinket töltsük szeretetben,
családunkkal, barátokkal, éljünk békességben.
Örüljünk az unokáknak, s más óhajom nincsen:
Amig ismét találkozunk, - hordjon tenyerén az Isten!
Posztós Lenke Blogspot,com
Minden jog fenntartva!
