Posztós Lenke: Vonulnak a vándormadarak

 

Isten vándormadarai sorra útra kelnek,

útjukon kísérik kóbor égi szelek.

Magukkal viszik a forró, vidám nyarat,

s elhozzák majd újra a várva-várt tavaszt.

 

Ők is Isten hírnökei, velünk élnek itt lent,

nyarat visznek, tavaszt hoznak, küldetésük oly szent.

Kora reggel dicsőítik dalukkal az Urat,

betartják a törvényeit, habár nem tanulnak.

 

Elszállnak most messzire, s csak az Isten tudja,

mily sok veszély fenyíti s hányan térnek vissza.

Lakatlan lett fészkük, rideg és kopár

nincsen benne élet, nincs benne már madár.

 

Üres és szomorkás nélkülük a tájék,

vidám daluk hiánya szívemben úgy fáj még.

Mintha mindig valamit magukkal elvisznek,

nem tudom hogy miért, de fáj nekem ez érzet.

 

Fenn a felhők útján hasítják az eget,

útjukat követik vágyak, völgyek, hegyek.

Bennem is szárnyra kel az érzés, a képzelet,

hisz szárny nélkül nincsen lét, s halott a költészet.

 

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Búcsúzik a nyár

 

Elköszön már a nyár, szétnéz erdőn, mezőn,

forró csókkal búcsúzkodik, bájosan, szeretőn.

Elbúcsúzik mindattól, mit nem vihet magával,

erdő szélén kismadár köszönti dalával.

 

Elidőzve még a tájon, melegen mosolyog,

a Nap is ontja sugarát, akár egy tűzkorong.

Zöld ruháját a tölgy nem vette le még,

fölötte oly derűsen mosolyog az ég.

 

Ám fakad a bimbaja az őszi virágoknak,

sárgul még a színe; körtének, almának.

Felhők szárnyán vonul a sok vándor madár,

utánuk döcög göncölével a nyár.

 

Minden jog fenntartva!

 

xx

Posztós Lenke: Újkenyér

A nyári nap megmártá gondosan ecsetjét,

s színesre festett; almát, szőllőt, körtét...

Cserélni kezdte ruháját a nyár,

nemsokára útra kel a dalos kismadár.

 

Színes ruhát öltöttek a gyümölcsös kertek,

az ősz ajándékaival a kosarak teltek.

Habár tudjuk, tömérdek a bűnünk és a vétkünk,

kenyeret rendeltél  Istenem nékünk.

 

Bűneink miatt, bizony fáj a szíved,

s nem adtál esőt, bezártad az eget.

Nóha mindig kérges a falusi tenyér,

szűkebb lett az idén a bor és a kenyér.

 

Mi megköszönjük jó Atyánk e szép évszakot,

ha szűkön is, de megadtad a kenyeret s a bort!

Köszönjük, hogy népedet éhezni nem hagyod,

mert, ki hozzád megtér, azt gazdagon megáldod!

Minden jog fenntartva!
 

Posztós Lenke: Üdvözletem küldöm külföldön nyaraló barátaimnak

 

Kezembe került fényes varázs tollam,

s üdvözletem írom, máris nektek nyomban.

Felétek, jó barátimhoz száll az üdvözletem,

akiknek a társaságát hiánynak érezem!

Jó nektek most nyaralni, -gondolom jól vagytok!

Elszálltak messzire a hétköznapi gondok!

Fürödjetek, napozzatok, nevessetek sokat,

mert a vidám lubickolás nem tesz bizony rosszat.

Használjátok ki az időt, hiszen gyorsan elszáll,

titok még a holnap, ám új élménnyel ránk vár.

Mi, kik itthon nyaralunk, és nem léptünk át határt,

szokás szerint sirítjük keddenként a laskát.

S kérdezgetjük, hogy vagytok, van ott diri- dáré?

Mert itt nekünk megmaradt két jó csésze kávé.

Reméljük, hogy jól vagytok, tele vidámsággal,

találkoztatok már a sok jó baráttal.

Mi, az itthonlevők, gondolunk ám rátok,

hiányoztok nagyon kedves, jó barátok!

Szeretettel várunk, mikor haza tértek,

addig is kívánunk, jó nyaralást Néktek!

Posztós Lenke: Gyülekeznek már a gólyák

 

Nyár vége van, ősz közeleg, szomorkás a nóta,

készül már a madársereg hosszú vándorútra.

Gyülekeznek, készülődnek; daru, fecske gólya,

nemsokára elindulnak kelepelő szóra.

 

A gyülekező csapatokra szomorkásan nézek...

Nemsokára üres lesz a sok gólyafészek.

Indulásuk idejét ők pontosan tudják,

az időjárás szeszélyei nóha fölbolygatják.

 

Égi csapatokban indulnak az útra,

messze van a végcél, ha elérik, ki tudja?...

A forró napsugárra köd szövi már álmát

búcsúzik a gólya, edzi hosszú szárnyát.

 

Sok veszélyt rejt vándorútjuk, de szabadságuk végtelen.

Suhannak a szelek szárnyán, csodás ez az érzelem.

Nyár vége van, ősz közeleg, szomorkás a nóta,

Búcsúzik a fészkétől a daru, fecske, gólya...

 

Minden jog fenntartva!

Posztós Lenke: Megszánt az ég

Szél fújdogál, felhőt kerget,

pergeti a falevelet.

Nekikezdett most egy zápor,

zuhog istenigazából.

 

A táj is feléled most talán

a hosszú szárazság után.

Megszánt az ég, küldött esőt;

mohón issza a kiszáradt föld.

 

Felfrissít mindent az eső,

friss levegőt fúj a szellő.

Felvirult a fű, a virág,

a szomjazó növényvilág.

 

Hulljál eső, mert rég vártunk,

nem számít, ha bőrig ázunk.

Megszárít majd a napsugár,

s mosolyog ismét a nyár.

 

Megindult a kis patak,

meglepték a madarak.

Erdő szélén őz időz,

nemsokára itt az ősz.

 

Csodatevő Istenem,

Feléd száll az énekem:

Te adsz bort és búzát áldva,

az emberek asztalára.

 

Minden jog fenntartva!