Visszatekint még a nyár göncölszekeréről,
körülnéz a tájon bájosan, szeretőn.
Búcsúzik mindattól, mit nem vihet magával,
erdő szélén kismadár köszönti dalával.
Elidőz a dombtetőn, mint aki nem siet,
friss forrásnak, üde rétnek búcsút integet.
Zöld ruháját a tölgyerdő nem vette le még,
fölötte oly derűsen mosolyog az ég.
Most fakad bimbaja az őszi virágoknak,
sárgul még a színe; körtének, almának.
Vonul fenn az égen a sok vándor madár,
utánuk döcög göncölével a nyár.
Posztós Lenke Blogspot.com
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése