Posztós Lenke: Láttam Isten emberét

Imáimban gyakran ismételgetém:
"Utaidat Uram, járni szeretném!
Te vagy minden kincsem, az én Megváltóm!
Csodáidat Uram, látni akarom!

Meg is adta Isten, nem egyszer, sem százszor,
hogy láthassam csodáit szemeimmel bárhol.
Kitárta útjait, megnyitotta szemem,
s óh, mint lenyügöztek az Úr csodái engem!

Megmutatott Isten nekem egy embert,
kinek teljes léte ámulatba ejtett!
Eljött messzi földről, nem volt keze, lába,
ám Isten szeretete lelkébe volt zárva.

Angyalszárnyon röpül mennybe s földre vissza.
Tekintete, mint az égbolt; ártatlan és tiszta.
Oly erő van szavaiban, s olyan nagy a hite,
hogy megnyilik a kőszikla is, hát az ember szive?!

Az Úr Jézusról beszél, Róla prédikál,
mint csörgedező patak, szava meg nem áll.
A hit és a szeretet sugárzik belőle,
állitani merem, hogy ő az Úr küldöttje!

Hangos szóval, bátran a sziveknél zörget.
Láb nélkül, kéz nélkül járja ezt a földet!
Ne add fel! -mondja. Én nem adtam fel, látod?
Igy biztat, bátorit egy csüggedő világot.

Összeroskadt lelkem, látván ily nagy hitet!
Könnyek közé rejtém feltőrt szégyenemet.
Két kézzel, két lábon viszem a keresztem,
s hányszor ingadozott a hitem, óh Istenem!

Ez a csöpnyi ember imádkozott értem,
hogy legyen egészségem s égbe nyúló hitem!
És megáldott kéz nélkül, megérintett lelke!
Óh éreztelek Uram, hisz Te lakózol benne!
Minden jog fenntartva!