Ezüst ceruzával rajzol a természet
csipkefodros rokolyát; ez most a viselet.
Zuzmarát prüszköl a januári hajnal,
szél cibálja szakálát süvítő haraggal.
Fázik a napsugár, későre kel fel,
csillogó ruhában vacog a reggel.
Dércsipke lebben a bokrok szoknya alján,
felborzolt kis veréb didereg a fodrán.
Kék sapkás cinege, sárga, szürke tollú,
valamit csipeget, a tél igen hosszú.
Háztetőkön pöfékelnek mohó kémény pipák,
ködbe burkolózik a megdermedt világ.
Rövid a nappal, hosszú még az éj,
zúzmarás kabátban táncot jár a tél.
Holdsugaras, hosszú, téli éjszakákon,
mesebeli ruhába öltözik az álom.
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése