Pirkadó hajnalon ébredez a rét,
fölötte kitágul derűsen az ég.
Milliónyi virág kinyítja kis szemét;
illatba borul a végtelen messzeség.
Vadvirágok fonják útszélét, réteket,
a gyönyörtől cserben hagy minden képzelet.
Színes ruhácskájuk csalogatva vonz,
hogyha a szabadba, vadonba kiosonsz.
Liliomok, rózsák, meseszép virágok,
lengedezve köszöntik az egész világot.
Szíveknek regélnek, haláltól nem félnek,
illatukat osztják szanaszét a szélnek.
Bólintgatnak egymásnak, olyan kedvesek,
megsimogatják selymesen szerető kezemet.
Beszélek hozzájuk, -nevetnek a fényben,
táncot járnak némán a kalandos szélben.
Illatos, szép virág bizony ha nem volna,
tavasz sem lenne, talán nyár sem volna.
Méhecske sem zümmögne, lepke sem csapongna,
álmokat sem szőnénk, madár sem dalolna...
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése