Búcsúzásra készen állsz szeretett májusom,
suhanó lépteid keserűn bámulom.
Az ébredő hajnallal midőn útra kelsz,
mert tudod, mily kedves, mily drága vagy nekem,
orgona illatod, gondolod, feledem?
Habár ezen évben másképp mutatkoztál,
igen sokat sírtál, sokat szomorkodtál.
Szürke felhők borították fölöttünk az eget,
hideg eső, szél tépázta virágszőnyegedet.
Megduzzadt a folyó, a vízek megáradtak,
ellenállni képtelenség e nagy áradatnak.
Ám, nem te vagy a felelős, nem tied a gond,
azért, mit az ember a természetben elront.
Hisz nekünk a természet a legszebbeket adja,
csak önző lett az ember, s nincs rá nagyon gondja!
Pedig a természet mindig visszaadja,
amit tesz vele az ember szabadakarata.
Lám, most búcsút intesz, s utadon elkisér,
a zöldelő rét illata, mit szállít az enyhe szél.
S a bódító illatú virágkavalkád,
melyet az érkező nyár csokorként ölel át.
Búcsúzásul májusom én százszor is megáldlak,
s egy mosolygósabb képeddel mindig visszavárlak!
30. május. 2025.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése