Szülőfalúm templomába jöttem imádkozni:
A jó Isten kegyelméért ismét hálát adni.
Megköszönni életemet, s mindent amit adott;
Bármerre is vitt a sorsom, Isten el nem hagyott!
Harangszónál tanitott meg engem jó anyám:
Térden állva, alázattal mondjam el imám.
Hitet vésett a szivembe kicsinykorún, régen
Azóta egy harang se szól, oly gyönyörű szépen.
Rég elhagytam én a falút, az idő elszaladt,
Kongása a vén harangnak szivemben megmaradt.
Hivogatott örömökben, de bánatban is ott volt,
Mikor Isten árvasággal, könnyel próbáltatott.
Bármerre visz sorsod útja, s mint múlnak az évek;
Visszacsalnak olykor -olykor a régi szép emlékek.
Gyermekkorom, ifjúságom, úgy szivemhez tapadsz-
Köszönöm, ó kongó harang, hogy haza hivogatsz!
Köszönöm, a jó Istennek, hogy itt lehettem ma;
Felüdült a lelkem, mint a folyómenti fa,
Mert szent ez a hely, mely ölébe fogadott,
Szent e templom, s e falú, mely keblén ringatott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése