Rohan az idő, forog a kereke;
változik a világ s az évszakok rendje.
ám, elvesztettük régen a Paradicsom kódját.
Nincs időnk s türelmünk kellőképp egymásra,
nem akarjuk látni, más szívét mi bántsa.
Rohanunk s velünk száguldnak az évek,
s mire észre vesszük, lepereg az élet.
Önző lett az ember, nem törődik mással,
csak a saját élte és sorsa vívásával.
Mindig többet akar, küzköd szakadatlan,
kevésbé tiszteli, mi szemmel láthatatlan.
Máshogyan kellene lenni az embernek;
nem kéne ropogni ágyúnak, fegyvernek!
Szeretni kéne, tisztelni a jót;
mindazt, ami egykor szép és tiszta volt.
Idős arcból néha kinéz még a gyermek...
Mintha tegnap valott párjának szerelmet.
Sebez némely emlék, de Jézus sebeibe
gyógyírt talál mindaz, mi szívünk megsebezte.
Minden jog fenntartva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése