Posztós Lenke: Október végén

Sárga leveleket hordoz a kósza szél,
Hirdeti, hogy ősz van, s közeleg a tél.
Kavarja, forgatja a félnedves avart-
Nemsokára dérré válik a gyöngyszemű harmat.

Nem szól többé, -elrejtőzött a hegedűs tücsök.
Nagy cseppekben hideg eső csipeg-csöpörög.
Nincs már többé dalos madár, -elbújt hangya, bogár,
Száraz ágon varjú biceg, s nagyot rikkant; kár, kár...

Mint idős hölgy, az őszi rózsa; - fejét a szél rázza.
Alázattal, békésen megy a végső elmúlásba.
Megpihen a természet. - Alszik nemsokára,
Fehér hótakaró alatt új tavaszra várva.

A naptárlappal együtemben fogynak a nappalok,
Hosszúak az éjszakák, s a nyárról álmodok.
Tűz sustorog a kályhában, a lerben sül az alma,
Egy, egy gazda unalmában, az új bort kostolgatja.

Hosszú, őszi estéken elmélázok csöndben;
Oly jó megpihenni a Biztonság ölében.
Átélni fájdalmat, gyönyörűt, keserűt,
S érezni az Urat, hogy veled van mindenütt,

Hogy örömben, bánatban kiséri a lépted,
Biztat, hogy: " Ne félj! " - Ő oltalmaz téged!
Sose hagy egyedül, - úgy őriz, mint kincset,
S fogja a kereszted, mit végig kell vinned!

  posztoslenke.blogspot.com/
Minden jog fenntartva!