Elköszön már a nyár, szétnéz erdőn, mezőn,
forró csókkal búcsúzkodik, bájosan, szeretőn.
Elbúcsúzik mindattól, mit nem vihet magával,
Elidőzve még a tájon, melegen mosolyog,
a Nap is ontja sugarát, akár egy tűzkorong.
Zöld ruháját a tölgy nem vette le még,
fölötte oly derűsen mosolyog az ég.
Ám fakad a bimbaja az őszi virágoknak,
sárgul még a színe; körtének, almának.
Felhők szárnyán vonul a sok vándor madár,
utánuk döcög göncölével a nyár.
Minden jog fenntartva!
xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése